Hová lett a fény

Tudod semmi sem rosszabb annál,
Mikor haragszol rám.
Mikor nem szólsz hozzám,
S én nem tudom, mi a hibám.

Ilyenkor üvöltenék veled,
Hogy tudd ez fáj nekem,
Hogy érezd, mennyire gyülölöm,
Ha fontosabb nálam a levegö.

Amikor egyedül vagyok, csak nézek,
De nem látlak téged.
Olyan, mintha vak lennék,
S szememböl kihalt volna a fény.

A fény, mi eddig érted égett,
De eltünt egy szebb jövö reményében.
Ahol nem kell többé kialudnia,
S félnie, hogy egyszer nem lesz több napja.

Mondd csak, mi történt a fénnyel,
Mely eddig szemedben égett.
Ami vonzott és mosolyra csábított,
Annyira kínzott, mikor kiégett.

Csak tudnám mikor lesz az a perc
Mikor mellettem vagy, s újra átölelsz.
Csókoddal vigasztalsz meg,
Karoddal szorítasz, ha kell.

Rég elhagytam azt a szívet,
Mely egykor szeretett téged.
Nem gyülöllek érte,
Hogy szívem, miattad tört össze.

Ha majd egyszer rádöbbensz, hogy mit tettél,
Kérlek ne gyere, hagyj békén,
Maradj távol tölem,
Nem akarok én már semmit sem töled.

Ez a vers is csak arról szól,
Hogy a szerelem kínzó fájdalom.
Bánat és keserüség,
Mely szívemböl soha ki nem ég.