Homály

Homályba vész a suttogás,
Egykor Te kellettél, senki más.
Elhaló képek, s pillanatok,
Bennem élnek a mozdulatok.
-"Szeretlek"- nem súgott már,
Szíved tőlem messze jár.

Homályos szürke évek, s naplómban a lapok,
De inkább vígasztal, hiszen szabad vagyok.
Szemem még a múltba néz,
Pedig nincs ott más, csak Te és én.
-"Szeretlek"- súgom halkan,
Szívem utánad kutat az úton.

Fényes, vidám napok,
A fájdalom elmúlt, újra boldog vagyok.
Újra itt vagy, homályosak a sorok,
Szívemből a vér a testemen csorog.
-"Szeretlek"- súgod most újra nekem,
S én boldogan örök álomra hajtom a fejem.