Holló I.

Gonosz világ, mi volt régen,
Háborút kért földön, égen.
Vassal, tüzzel gyilkolták a népet,
Sikoly követte a kegyetlenséget.
Asszonyok sírattak fiút, férjet,
Semmit ért annó az emberélet.
Fegyverbe parancsol a hatalom,
A harctéren elesettekből halom.
Elvérzett tetemből élnek a hollók,
Senki nem látott ehhez hasonlót.
Acél szörny kelt dombon-völgyön,
Csak arra épület mind, hogy öljön.
S csak öltek, öltek szüntelen,
Halált hánytak minden éjjelen.
Fegyvert fogtak anyák és gyerekek,
Apró koponyákiból hatalmas hegyek.
Elestek testvérek, fivérek,
kiknek ennyi volt az élet.
Immár rájuk büszkék a nemzetek,
Mert e hősökért élnek most ezek.
De hiába menetelt mind a halálba,
Ha hollók fészkelnek otthonába.