Hiányzol...

Hiányzol, pedig még alig ismerlek,
Ismeretlenül is mindenhol Téged kereslek.
Kutatlak, de sehol nem lellek,
Érzem, Téged feltétel nélkül szerethetlek.

Igen, szeretnélek, ha adná az ég,
De egyelőre csak egy álom vagy még.
Egy álom, ami egyszer talán valóra válhat,
S minden addigi bánat a semmibe szállhat.

A semmibe, ahonnan már visszaút nincs,
A szerelem a világon a legdrágább kincs.
S e kincs csak akkor egész, ha nem fél,
Hogy egészet alkothat valaha a két fél.

Ezért kérlek, ne félj,
Merd kimondani, mi szívedben él!
Hisz az ember csak akkor lehet boldog,
Ha az, akit szeret, az is boldog.

Merd kimondani, amit érzel,
Mert az idő hamar vész el.
S mire észrevennéd magad,
Az áhított szerelem már két lábon szalad.

S akkor már meg nem állíthatod,
Örökké, ugyanúgy, mint eddig, csak ahíthatod.
S hogy mi ketten mindezt elkerüljük,
Kell, hogy mindeketten egymásért még egy kicsit küzdjünk.

Én, ha kell küzdök, harcolok egyedül, magam,
Hisz tudod, a szerelemben s háborúban mindent szabad.
Te csak engedd, hogy elraboljon a boldogság,
S érezd azt, hogy örökké szép ez a bolondság.

Ez a bolondság, mi ha akarjuk velünk marad,
S minden nap újra, meg újra magával ragad.
Ezt szeretném érezni énis...Veled!
Veled, akit szívem talán mindörökre szerethet.

De egyelőre mindez csak álom,
S minden éjjel sms-ed várom.
Úgy alszom el, mintha mellettem lennél,
Vigyázok Rád, míg a csodás álom elér.

Még soha nem láttalak,
Mégis úgy érzem, egész életemben Téged vártalak.
Szavaid eddig csak olvastam, hallani fülemmel még nem tudtam,
S mégis minden éjjel édes hangod ringatásával aludtam.

Elég! Én ezt tovább nem bírom!
Látni akarlak végre, s hallani hangod! Édes hangodat hallani...
S gyengéd pillantások közt örök szerelmet vallani.
Ugye érzed Te is? - félve kérdezni,
S egy halk igen után e gyönyörű pillanatot egy csókkal pecsételni.

Amíg ez el nem jön, addig én várok,
S addig csak az éjjeli csendbe súgom, hogy hiányzol!
Te vagy az, kit még így látatlanba is imádok,
Hisz nem hiányzott így még senki ezen a világon!