Hiányzol

Csak ülök itt, és visszabámul rám a hófehér papír.
A toll a kezemben reszket, de nem ír.
Nem bír mozdulni sem.
De minek is?! Hisz úgysem
lehet szt szavakba önteni amit érzek.
Száz sebből vérzek,
mit hiányod éles körmei szaggattak lelkemen.
Azt hiszem,
a pokol ilyen lehet.
Ilyen sötéthideg
fájdalom vihar,
mit magányom kavar.
Mi égbe emel, majd földre ejt.
Hiányzol. Egy szó. Mit is rejt?
Számtalan átvirrasztott éjszakát,
teljesülhetetlen vágy veríték szagát,
visszafojtott lélegzetet,
szégyelve elmorszolt könnycseppeket,
kínt, mi keresztre feszített,
s elveszített,
porba hullt imákat. Könyörgést,
Hiányzol. Mintha éles kést
forgatnának szívemben.
Hiányzol szerelmem!
Hiányzik az ölelésed,
nevetésed, érintésed,
tested, lelked.
Mindened!