Hasztalan

Világra jössz, megszületsz s hiszed: élsz, létezel,
Tudatlan.
Felsírsz, ordítsz, s felém nyújtod két kezed,
Hasztalan.

Felkelsz, lépkedsz s hiszed: élsz, létezel,
Tudatlan.
Megbotlasz, elesel, s felém nyújtod két kezed,
Hasztalan.

Tanulsz, okulsz, s hiszed: élsz, létezel,
Tudatlan.
Gondolkodsz, s rájössz: mocskos már a két kezed,
Hasztalan.

Félsz, menekülsz, s már nem hiszed: jól éled-e életed,
Tudatlan.
Megállsz, megrémülsz, s lemosnád két kezed,
Hasztalan.

Kérsz, könyörögsz, s hiszed: még javíthatsz az életen,
Tudatlan.
Már nem kapsz semmit, hiába tárod szét két kezed,
Hasztalan.

Elhagysz, elfutsz, s hiszed: leélted gyötrelmes életed,
Tudatlan.
Vak vagy, néma, s rájössz: életed tükrözte két kezed,
Hasztalan.

Megbénulsz, leroskadsz, s tudod: bánat övezte életed,
Tudatlan.
Összerogysz, már nem rohansz, s könnyeid tartója lett két kezed,
Hasztalan.

Elhagytál, meghaltál, s hitted: élsz, létezel,
Tudatlan.
Már nem sírsz és ordítsz, s nincs kinek nyújtani két kezed,
Hasztalan.