Harcolva a gonosszal

A csendbe veszett minden, mi volt régen
Egyedül vagyok, ülök itt a téren
Látom minden megmaradt a réginek
Csak bennem változtak az érzések
Ülök és azt sem tudom mitévő legyek
A fejemben furcsa gondolatok keringnek
Annyi bűnöm van, mi vállamról úgy letennék
De ezt már magammal kell hordoznom örökké
összezúdul bennem minden, akár egy lavina
Úgy hull alá msot szívem összes bánata
Elég már, mindent bánok
Elismerek mindent, csak hagyjatok
Démonok, ördögök, rossz lelkek és szabdalt szívek
Én már sosem leszek a tiétek
Keressetek mást, ki nem harcol s mosollyal él
Nem kell nektek keserű vér
Bár inkább ontom mint ízleljétek
keserédes életerőt innátok, engem szétszednétek
Megfélemlítenétek, térdre parancsolnátok
Szolgátoká fogadnátok...
Sosem! Inkább halok így tisztán, mint lehet
De sosem nyújtok oltalmazó kegyet
Inkább oltsa életem az igaz barát
Ki barát és állja a szavát
Én adnám a tőrt a kezébe, én parancsolnám rá a tettre
Tekintetemmel kérlelném a kegyelmes vétekre
De ne gonosz fújja el a pislákoló fényt
Inkább bánat tiporja e lelket szét