Harc a szívek felett

Azt susogják tavasszal a fák,
A szerelmes asszony semmit sem lát.
Semmi mást nem tesz, csupán érez,
Azt, ami szívet, lelket szétéget.

Érzi azt az is, ki csupán vágyik,
Ábrándja az, hogy valóra válik.
De sajnos álom számára az egész.
Hisz mást diktál a józan ész.

Érzem én azt a kínt mindenek fölött,
Mindig öröm és bánat között.
Érzem ébren és álmodva szüntelen,
Borzasztó, mégis csodás küzdelem.

És ha egyszer ez valóra vál,
Álmomból ébredve szerelem vár,
Szívemből mély sóhaj szakad,
Lám, hát megvívtam harcomat.