Hallgatok

Hallgatok, némán, de azért vagyok,
Alkotnak, remekelnek, meletem a nagyok.
Olvasom a békés, mesélő sorokat,
Zátonyra futott, vagy örömteli sorsokat.
Kinek vert lelkében tanyát a bú,
Mért érzi úgy, hogy sorsa szomorú.
Van kinek sora, szerelemtől, lángol,
Jól érzi magát, legyen is bárhol.
Van kit, ugratnak társai évődve,
Van, ki elkullog, mélyen sértődve.
De az írás szépsége, s varázsa,
Visszahozza, mert tudja itt a társa.
Mert a vers olyan, mint a fáklyalángja,
Az irodalomkedvelőknek uj hazája.
Örülök, hogy én is tagja vagyok,
Még ha nem is alkotok olyan nagyot.