Ha itt az idő

Lélek nélküli test, szabadon,
bolyong, kutatja útját folyton.
Lelke valahol hajtja őt
és küzdésre bíztatja,
harcra, mit azzal vív
kivel királyok s lovagok
sem bírtak.

Kínos tehetetlenség, irónia
és hosszú várakozás.
Mikor már az sem
tehet semmit,
ki erre esküdött,
s jobb híján csak
az ágy mellett ücsörög.

Talán erős ember
gyönge lelke
már megszakadt volna,
lehet, de az ő lelke
hajtja bizakodva,
hogy visszatérhet
és újra uralhatja.

Ugyan félelmében reszket,
s a fájdalom belémar,
Egy pillanat és minden felborul,
menekül,
de előle nem lehet,
túl sokat tud,
és te túl keveset.

Választhatsz,
de ő hajt, csak üldöz,
s dönts hamar
és eldöntheted
mi vár rád,
sötétség és őrület,
vagy gyors kegyes halál.

Küzd,
harcol ellene,
dolga van még,
mit teljesíteni kellene,
De nem alkudozik,
védőbeszéd ez,
minek óriási a tétje.

Már nem fél tőle,
valahogy megnyugodott,
mást várt, lehet angyali szózatot,
ó, de az csak ez után jön,
ha jön, De inkább ne!
Túl sok minden vár rád,
túl sok amit nem éltél még át.

Remegő kéz nyúl felé,
s ő megérinti,
bájos szemek mosolyognak rá,
s a szárnyak védőn átkarolják.
Legyen eszed!
Ne tedd!
De már késő...

Egy fekete angyal borult
egy kórházi ágyra,
az erő elhadja,
emberek szaladnak...
zokogás és könnyek.
De lehet jobb ez így neked,
amit megtehettél, megtetted.