Gyilkos elme

Sötét van nappal, mint egy elrontott éjszakán,
Mikor az agy gondolkozott a kiontott vér szagán,
Az lassan megalvadt a holttest alatt a padlón,
Ahogy a megmaradt harmat párája beszivárgott az ajtón.
Azt a gyilkos hagyta nyitva...
Elrohant a fegyverrel, mintha
Azt a folyó mélyére taszítva,
Ő maga sem lenne jó minta
A fiatal srácoknak arra, mire képes megzavarva
Egy rabló, mert akarva akaratlanul
Nem gondolkozik, öl és végül ebből tanul.

Oktató szavak ezek, melyre felnyújtott kezek
Várnak oktató válaszra, de ez sincs alátámasztva.
Oktatásként, vegyünk egy kis ként, alakítsuk át,
Egy kis víz meg ózon, pont ilyen módon egy szulfát,
A kénsav állítható elő.
Már csak erre jó az agyvelő.
Háttérbe szorul az erő,
Meg a tehetség nyújtotta szellő,
Mert az nem kell! Bár az életre készít fel, meg arra,
Hogy végleg magadra maradva, hogyan készíts el
Egy vacsorát sarki bolt nélkül.
Tartsd meg a gondolatod emlékül!

Szükség lesz rá még, ha tudásod nem elég, s futsz,
Míg odáig nem jutsz, hogy lopsz, csalsz, hazudsz,
S már nem érdekel. Játszol az élettel. Ölsz ha kell!
Nem a te hibád, de bárki néz is rád, téged ér a vád,
Hogy gonosz vagy! Te tetted!
Ki is vagy? Már elfeledted!
Nehogy már ennyin fennakadj!
Mások bíráskodnak feletted,
Elsötétül minden, de a fegyver a kezedben fényes,
A boldogabb élet látványával állsz szemben,
Ránézésre is rémes magad előtt látni azt,
Amit elvesztettél, mikor meghúzod a ravaszt.