Gyenge ritmusok

olvadunk az égbe
tapasztalva
újraélve
hogy kúsznak a felhők,
terelgetnek erre-arra
szelíd szellők,
lábnyomok
már nem követnek,
és behódolva önként
szebb időknek,
tükröz vissza minket
a mélyben
hűvös tó -
fodrozódunk rajta,
andalító.

ha nem hanggal rezeg is,
szép minden dal,
szádról leolvasom
békés ámulattal,
szótagok
szállnak rajtad,
úszik velük egy pillanat,
bókot üzen a tegnap,
mi elszaladt,
hajnalt csókol a hajnal,
s te elcsendesülve
úgy lebegsz,
mint
ófalu révül el egy
álmos alkonyattal.

dallamot szül az este,
fáradt, gyenge teste
hajlik, s ha félsz,
eléd siet a távlat,
merre tartasz,
hová elérsz,
és nem vágysz lenni
valami más,
nem érint meg
se ránc, se elmúlás,
talán hallod:
millió szólammal
bont szirmot az élet,
most van a most,
soha nem ér véget.