Gondolatok peremén

A levegőben fúj a hideg halál szele,
Nézem az eget, s rémlik még neve,
Kínoz, széttép, s lassan felemészt,
Nem bírom feldolgozni ezt a vészt,
Serceg tollam alatt a papír,
De nincs már, ki engem visszasír.

Egyedül ülök gondolatim peremén,
Mikor fejembe ötlik a lelemény,
Kattan a toll, íródnak a sorok,
Beindul a gépezet, kipereg a homok,
Újabb és újabb rímek, halomra jönnek,
S ugyanígy szememben a könnyek.

Ez nekem a gyógyír, leírni a sorokat,
kiírni és felejteni fájdalmas dolgokat,
De megint rá kell jönnöm, egyedül ülök,
Villámlik, tán már az ég is dürög,
Esik eső, hullajtja cseppjeit,
Ó, csak ne én legyek, ki megbánja tetteit.