Ülök a padon és nézem a koszos utcát.
Nincs senki, aki szólna hozzám.
Az emberek jönnek-mennek,
Úgy érzik teszik a dolgukat, sietnek.
Gondolataim elszárnyalnak a magasba,
testem bilincséből lelkem elillan.
Engedek neki utat had menjen,
kell a szabadság nélküle nincs élet.
Szeretném, ha lelkem örökké szárnyalna.
Nem ismerve tilalmat, s határokat.
Bejárna minden szépet és csodát,
Elfeledve a csalódások sorozatát.
De ha eljön ez a pillanat, hát legyen.
Földi létem vége szakad, reszketem.
Reszketem, de kezdődik valami más,
Ami megadja a lelkem örök nyugalmát.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-09 00:00:00
|
Egyéb
Érzed a pergamen-szemhéjakat?
S hogy bőröd megfeszül, míg zúg a szél, mely
felborzolja rohamonként hajad,
tőle a vitorla is megdagad
S hogy bőröd megfeszül, míg zúg a szél, mely
felborzolja rohamonként hajad,
tőle a vitorla is megdagad
Beküldte: Anonymous ,
2004-02-16 00:00:00
|
Egyéb
Ha elveszítettél valakit
anélkül, hogy megszerezted,
örülj annak,
hogy szerethetted...
anélkül, hogy megszerezted,
örülj annak,
hogy szerethetted...
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a versről?