Gondolataim....

Ülök a padon és nézem a koszos utcát.
Nincs senki, aki szólna hozzám.
Az emberek jönnek-mennek,
Úgy érzik teszik a dolgukat, sietnek.

Gondolataim elszárnyalnak a magasba,
testem bilincséből lelkem elillan.
Engedek neki utat had menjen,
kell a szabadság nélküle nincs élet.

Szeretném, ha lelkem örökké szárnyalna.
Nem ismerve tilalmat, s határokat.
Bejárna minden szépet és csodát,
Elfeledve a csalódások sorozatát.

De ha eljön ez a pillanat, hát legyen.
Földi létem vége szakad, reszketem.
Reszketem, de kezdődik valami más,
Ami megadja a lelkem örök nyugalmát.