Fűz

Vándor vagyok, munkám, hogy csak vándorolok,
Vidám hegytetőn, ködös völgyben is járok.
Társam tarisznyám, s görbekopott botom,
Hárman kelünk együtt, s csak arra megyünk.
Egyik utunkon azon mezőn haladva,
Láttunk, valami oknál fogva megálltunk.
Elöttem,enyhe szembeszellőben nézem,
A Fűzet, mi ott áll dacosan, merészen
Hosszú vesszeit gyenge szél fútta felém,
S a Fa intett velük, - Gyere elém! -,
Közelebb tértem hát hozzá, s nem féltem
Az ágak susogó rengetegébe léptem.
Mintha titkot búgna szomjas füleimbe,
S tiszta, csodás hangon vett köreibe,
Ittam hangját, s szerettem neszét nagyon,
De tovább kellett mennünk a kies nyomon.
Elhagyván, komorság s szótlanság tört rám,
Nem tudom miért, de visszavágytam dalát.
Visszatértem újra jókedvem lett tőle,
Kedv,öröm,bátorság sugárzott belőle!
Ágak közt törzsét megpillantván ámulok,
Ez a természet mily csodásat alkotott,
Alakja egyenes, kecses s karcsú,
Kéregbőre a nyárfáéhoz hasonló,
Fehér, hibátlan, jó érinteni,
S illata édes, kellemes érezni.
Feljebb nézve két csodás madár üldögél,
Zöldesen világítanak szempárként,
Látnak s énelkelnek szépen, percenként
Néztem rájuk, tetszett igen amit látok.
Az idő rohant, a nap vörösbe fodult,
Álom ült szememre,s testem leborult.
A Fa tövét átkarolva elaludtam,
S a természet zaját már nem hallottam.
Jaj,álomba merülve álomból ébredek,
S az ágyamban ülök s tévedek,
Nem hiszem el, hogy fantáziálás volt.
Inni megyek, s az ablakot nézem most,
Kertünk Fűzfája, mi ott állni látszik,
S az érzés újra belém mászik:
Szeretlek kis fűzfűcska!!