Földeken

A felhők szegélye sok tört szárnyú madár
szennyes légbe integet sóhaj, vihart jelez, bőröd
izzadtságát issza a megriadt bogár.
Apró gombszembe mélyült sötétség, s cselekszel,
a cselekvő elfelejti némaságát.

Tikkadt földön hever el a zöld,
ülünk és rágcsáljuk magunk, a mag ereje
kihajt. Az országút inas, fehér comb a távol
képeket ad fel távoli ismerős.

Egyre magasabb az ég. Szeretet ezer ingósága,
túl ad rajtunk az idő, üres kertbe hajítva álom,
szilánkok bomló vihara -
állni kell, új napra virrad a feledés.