Fák között

Kárhozni,hogy dob,ki dobni tud,
hogy minden keselyű bagzani jár este,
köztük a holló csak futva tud,
elérni,bújni éj sötétbe.

Hogy tépnek tetemet rikoltva,áporodva,
egymásba fülledve céljukat nézik,
s talán egyszer én is tollamat borzolva
tátogok majd,ha bőrömet tépik.

Kuncogva vonom magam köré szárnyam,
mert mérgezek,s így testem mint a máglya,
habzsolt beleim közt zugvidáman,
égeti őket át a túlvilágra.

S minthogy a pillangó útja is hálóba vezet,
s mellét büszke tűk döfik majd át,
így csak szép,hogy a zavart végzet,
csak a levelet üti le és nem a fát.