Ezernyi miért

Miért fáj a szerelem? Miért kell szenvedni érte?
Miért nem lehet tényleg a világ legszebb érzése?
Miért élek álomvilágban? Miért remélek?
Miért hiszek még a gyerekes mesékben?

Miért nem tudok felnőni már végre?
S miért nézek kérdőn, reszketve az égre?
Miért kérem Istent, hogy segítsen már nekem?
Miért nem hallgat meg az életben csak egyszer?

Miért hiszem, hogy létezik a szőke herceg fehér lovon?
Miért törheti szét az álmaim valaki is bármily jogon?
Miért nem veszem észre, hogy Hamupipőke és az Ő hercege csupán álom?
Miért hiszem, hogy értem is eljöhet egyszer, kit annyira várok?

Miért van az, ha meglelem s végre már enyém,
A sors egy hatalmas lavinát gurít felém?
Miért nem lehetek boldog csak egyszer, egyetlen emberrel?
Miért van, hogy ha felébredek itt találom magam, egy sötét veremben?

Miért élek álomvilágban? Miért fáj az ébredés?
Miért fáj az élet? Miért fáj a lélegzés?
Miért fáj, hogy menni kell? Miért fáj, hogy tudom, még sokáig leszek?
Miért fáj, hogy élni kell? S miért történik mindez pont velem?

Miért hagyod Istenem, hogy Őt elveszítsem?
Miért hiszem még, hogy egyáltalán van Isten?
Ha vagy és tényleg onnan fentről figyelsz,
Miért engeded, miért hagyod mindezt?

Miért hagyod, hogy amit szenvedve építettem,
Lássam, amint kártyavárként dől össze előttem?
Miért nem engeded, hogy elmenjek végre innen?
Miért húzod vissza mindig gyenge, remegő kezem?

Miért marasztalsz örökkön erre a világra?
S miért nem figyelsz mégsem egyetlen imámra?
Miért súgod, hogy soha ne add fel,
Ha mégis így taszítasz magadtól el?

Miért hagysz el Istenem? Miért nem vagy legalább Te velem?
Miért hiteted el, hogy van ezen a világon helyem?
Miért hiszem, hogy még én is fontos lehetek?
Miért hiszem, hogy lesz egyszer valaki mellettem?

Miért van, hogy egy emberért élek?
Miért egy emberért lélegzem, s miért egyért remélek?
Miért egy emberért kelek?
S miért egy emberért alszom el?

Miért van, hogy egy emberért iszom az okokat?
S miért, hogy egy emberért érzem az illatokat?
Miért egy emberért eszem?
S miért csak ezért az egyért teszem, amit teszek?

Majd egyszer ezért az egyért megyek el innen,
Majd egyszer ezért az egyért hagyom el a világot, a mindent.
Majd egyszer ezért az egyért maradok egyedül, s haldoklok,
Majd egyszer ezért az egyért halok meg, s ezért az egyért nem leszek boldog...

Miért csak egy emberért éltem?
S miért csak egyért leszek?
Miért azért az egyért vagyok? S már holtan...
Hiába is kérdem: miért azért az egyért voltam?

Ezernyi miért, melyre választ sohasem találsz,
Ezernyi titok, melyeket csak az Élet Nagykönyve magyaráz.
A Sors könyve, melynek nem tudni miért vannak vérből a betűi,
S vajon miért nem egy színes költemény?

Talán, mert benne van az is, hogy az élet milyen kőkemény,
De nem tudni, hisz még így is sok, nagyon sok a miért:
Miért egy emberért világ a világ?
S miért egy emberért nyílik a virág?

Miért? Miért csak az az egy kell?
Miért? Miért nem viselem el ezt a helyzetet?
Miért nem ért meg? Miért nem vár rám?
Miért gondol csak magára? S miért nem hiszi, hogy fáj?

Miért nem érzi, hogy szeretem?
Miért nem érzi, hogy kell nekem?
Miért nem tudja, hogy Nélküle elveszek?
Miért nem érti - ha kell - Nélküle levegőt se veszek?

Ezernyi miért, melyre a választ még mindig nem leled,
Ezernyi titok, s egy út, mit a Sors kövezett.
Ezernyi érzés, mi benned kavarog, mi innen űz,
Ezernyi szál, mi hiába tiltakozol, mégis ahhoz az egyhez fűz.

Miért? Miért? Miért hasad meg a szív egy másikért?
Miért? Miért olyan nagy kérés, hogy megérts?
Ezernyi miért, melyre a választ már hiába keresed,
Ezernyi titok, ne keresd! Dobd, hajítsd el!

Hisz ott az út! Az út, mit a Sors kövezett,
Ott a sok éjszaka, mit szerelmed könnyezett.
De ennek vége, hisz egyszer megszépül az út, s elvezet a fényig,
Elvezet... ha két szív igaz szerelme ragyogja azt végig!