Csontig hatoló, borzongató télen
nap-gyertya lángvirága jégszilánkká fagyott.
Fénye nélkül rideggé vált az Éden,
így csökevényes almáért nyúl fehér karod.
Sok imádságtól felkopott a térded,
Isten kegyelméhez szól a hontalan dalod;
az üdvéért hullatnád első véred,
s méhedből virágoztatod fel ember-fajod.
Legyél, ki előtte bárányként béget,
nem hinthetsz a Férfi húsába kétely-magot.
Szívedben anyaság-madár vert fészket,
s, hogy megbűnhődj érette némán állva hagyod.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
A élet egyetlen esély - vedd komolyan!
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-09 00:00:00
|
Egyéb
Érzed a pergamen-szemhéjakat?
S hogy bőröd megfeszül, míg zúg a szél, mely
felborzolja rohamonként hajad,
tőle a vitorla is megdagad
S hogy bőröd megfeszül, míg zúg a szél, mely
felborzolja rohamonként hajad,
tőle a vitorla is megdagad
Hozzászólások