Eszmélet

Füst lengi körül
meztelen alakod,
s amint fejem az
az öledbe vonod

Felöltöd legszebb arcodat,
amit még sosem mutattál.
Utolszor ajánlod alkudat,
de nem feledem:
bolond, ki veled paktál

Csengő hangod mégis bíztat,
s már vállamat söpri hajad,
ellenállásomnak immár vége:
gyönyörű mosolyod fogva tart

Szendén mosolyogsz rám,
s amint csillogó szemedbe nézek.
meglátok egy ismerős szikrát,
s egy ütemet elvét a szívem.

Évek óta már
egyedül ezt a szikrát lesem,
s most, hogy megtaláltam,
a jó szókat keresem.

Habozom.
Te mégse sürgetsz már,
hisz tudod,
hogy szívem Te rád vár

Nyakam köré fonod a karodat,
s arcodhoz vonod remegő mellkasomat.
Suttogva csitítod űzött szívemet,
s lágy hangodtól a régi seb mind beheged.

***

Tétován lépek az ösvényre,
de te gyengéden vezetsz.
Újra látom a fényt,
mégis behunyom a szemem.

Búcsút int régi cimborám,
s bíztat: csak menjek tovább.
Melegen szorítja kezem a sötétség,
s búcsúzik, végleg elbocsájt.

Kinyitom a szemem,
s csak Te állsz előttem.
Amint arcodat simítja kezem,
tudom: végre megleltem helyem.