Emlékszem

Gyönyörű nyári délután
A parkban ülök egy padon,
Mikor megpillantom
Jövendőbeli kedvesem!
Nézem ahogyan nyugodtan ül a padon,
Gondokkal teli tekintete rámtekint,
Feláll és elindul.
Én is elindulok,
S a sors akarata teljesül
Mikor a park végénél találkozunk.
Összekoccan fejük,
S az álmodozásból felébredünk,
Nagyot nevetünk,
Egy darabon elbeszélgetünk
S mikor újból látjuk egymást
Leülünk arra a padra
Ahonnan az egész indult.
Nevetve emlékszünk,
Hogy a sors az érzelmeket összeköti, megerősiti.
Emlékszünk a sok szép jóra
Sétálunk a parkban
S kezed kezemhez ér,
Átölelsz, ajkadat egy szó hagyja el
Meleyet szíved sugal: SZeretlek!
Szívem szívedre talált,
Mostmár biztonságban vagy!
Emlékszünk arra a sok szép jóra
A parkban mely az érzelmek kavalkádjának a színhelye.
Emlékszünk, s múlik az idő
Kérdem bizonytalanul:
Mindaz ami jó és szép, elmúlhat?
Meddig tart?
Szívem sugallata, hogy halandók vagyunk,
Porból lettünk porrá válunk,
Érzéseink elillannak
Utánunk már az emlék marad.