EMLÉK

Te mindig mellettem voltál,
Hisz együtt nőttünk fel.
Egy igazán kedves barát,
Bár szörnyű emlékkel.
Szemem újra könnyes lesz,
Ha feldereng az a kép,
Melyre gondolni nem merek…
És mégis visszatér.
Tincsenként járta át a szél
Selymes, szőke hajad,
S tudtad, minkét suhan feléd
A kegyetlen pillanat.
Ám Te hagytad, hogy így legyen,
Hiszen ott maradtál.
És a vonat jött csendesen.
Már rég erre vártál.
Miért tetted, azt nem tudom,
De végül megtörtént.
Mégis hiába kívánom,
Hogy bárcsak álmodnék.
Most erőt veszek magamon,
S letörlöm könnyeimet.
Szörnyű, de arra gondolok,
Muszáj elfelejtenem.
Lassan, de végül megnyugszom,
És megígérem Neked,
Az azelőtti szép napok,
Mind itt maradnak velem.
És amikor eszembe jutsz,
Majd ezekre gondolok,
Mert azt akarom, hogy tudd:
Velük boldog vagyok!