Elveszett szavak

Ezer szó, pár száz sorba zárva,
Számtalan érzés, de mind hiába.
Egy halál felé tartó nép,
Mely felé vágtat a vég.

Néhány buzdító, pár harcos,
És több millió zombi az utcákon futkos.
Munka, munka munka! Hajt, akár a gép.
Igen, most még sajnos ez vagy, Magyar Nép!

Oly sok lelki harcos, most pénztől függő élet,
Hiába ordítod a fülébe: Ébredj, vagy véged!
Elvesznek a szavak a félholtak előtt,
Nemzetünk egy fekete napon megtört.

Olyan sok kincs van az orrunk előtt,
Melyért pár kapzsi nép bárkit megöl.
Bár most papírra vetem, elvesznek a szavak,
Hiszen szemedben ez "csak egy vers" marad.

Egy gyermek szavai, álmai papírra vetve,
Ugyan mit számít ez a Te életedbe'?
Csak álmodozik, mert unja az iskolát,
Szavaim lefolynak, még sértetlen a gát.

A gát, melyet át kéne törnöd az élethez.
Tudod egy gyermek is érthet az érvekhez.
Hazugságok, lopás, csalás, fájdalom,
És nem tesztek semmit!? Szánalom.

Persze, könnyebb azt mondani, nem a te dolgod,
De elfelejted? Ha nem teszel érte, nem leszel boldog.
Utálod a főnököd, fizethetetlen már a hitel;
De az esély most adott, ne veszítsd hát el!

Elveszett gyermekkor, elveszett szavak, álmok...
Nyakadra, válladra, bokáidra rákerültek a láncok.
Húzod magad, hogy kevés a pénz,
S félelemmel korbácsol a vész.

Mert ha jön a végrehajtó, vagy a bank...!
És máris fölöslegesen hajszolod magadat.
Mitől félsz? Hogy elviszik az autót, tévét?
Tudod mit nem vihetnek el az embertől? A szívét.

Fáj, hogy ezek csak elveszett szavak,
Hiszen úgysem változtatod meg magad.
S majd keseregve átkozod a föntieket,
Miközben tovább rontod az életedet.

Elveszett szavaim sorakoznak verseimben,
Elveszett szavaim rögzítik érzéseimet.
Elveszett szavak, melyeket nem veszel észre,
Elveszett szavak, mik eltűntek a sötétségben.

Elveszett a sötétségben, mely elmédet borítja,
S némán tűrve ezt, vársz a békés sírodra.
S most hiába olvasod, akkor is, ha figyelsz,
Ha az életben értelmet ez által nem nyersz.

Én remélek és próbálkozom tovább és tovább,
A döntés előtted még mindig ott áll, és ott vár.
Dönts hát jól, Magyar ember, Magyar nép:
A tétlenségből legyen végre végleg elég!

Mi lenne akkor, ha olyan falunk lenne,
Hol mindenki tanult, szeretett foglalkozásából élne?
Ha lenne minden, mi élethez kell:pék, molnár, paraszt,
Gazda, kovács, s a kőműves el nem maradhat.

Ha önellátóan menne minden egy közösbe,
S a társaság minden tagja egyenlően érvényesülne?
Megmondom: Élet. Így lehetne élni, segítve.
De ezek csak elveszett szavak, nem figyel senki sem...

Fáj, hogy ezek csak elveszett szavak,
Nem változtatod meg miattuk magad!
Keseregve átkozod tovább a föntieket,
És csak tovább rontod az életedet.