Elhalkul bennünk

Elhalkul bennünk az éber világ
A folyó köveket hord körénk
Egymásban elveszünk köd fátyolán
Áttörve a nap száll fölénk

Ha eljön a hajnal így ébredünk fel
Nekünk süt a nap
Vele még a hold
Eltűnt, aki ébren volt
Éjjel, azért hogy jól aludj el
Ha majd kell

Szemünkben lángol az elcsitult kéj
Szívünkben az ébredő táj
Fekszünk, s békénken túl hangtalan sír
Az álmától fosztott világ

Köztem, és közted híd vezet át
Lelkem azon hozzád átszédül
S ez talán emlékül
Szolgálhat végül
Ha nem lesz tovább folytatás

Emlékszem, az éjszakában én
Járkáltam követve a fényt
A vízpart felett
Jól láttam, ember volt a fény
Dús haját befonta az éj
Kértem
Jöjjön vissza, ne menjen

Mondd, kérlek
Mondd végre már
A jéghideg űr falán túl
Vajon mely csillag vár

Jöjj, kérlek
Jöjj végre hát
Szemünkben, szívünkben
Lelkünkben ott ég a nyár

Elhalkul bennünk az éber világ
A folyó köveket hord körénk
Egymásban elveszünk, köd fátyolán
Áttörve a nap száll fölénk

Eltűnt az éjjel és eltűnt a vágy
Itt fekszel igen te mellettem
De ki az, akivé én lettem
Most hogy felébredtem
E álomból nincs folytatás.