Életem emlékei...

Volt az az év,
Amelyben megszülettem én.

91 volt a szerencseszám,
Bizony világra jöttem, sírt is a szám.

Megkaptam nevem,
Amelyet nővéreim adtak nekem.

A nevem: Dóra,
Jelentése: ’Isten ajándéka’.

Nem emlékszem vissza arra a korra,
Nem nyúlik vissza a memóriám akkorra.

De tudom, sosem voltam szülők álma,
Nem voltam amolyan jó fajta.

Már kiskoromban is imádtam a zenét,
Kocsiban mindig dúdolgattam mindenfélét.

Sokáig szüleimmel éltem egy szobában,
Sokáig nem tudtam elaludni magányban.

Nővéreim idősebbek,
De mindig sok időt velem töltöttek

Van egy kazetta,
Kiskorom emlékei találhatók meg rajta.

Szeretem azt hallgatni,
Jó a múltba picit visszamenni.

Jó érzés tudni, hogy már akkor is szerettek,
És ők még máig sem feledtek.

Már kisiskolás koromban szerelembe estem,
Hát rá gondoltam mindig, mást nem is tehettem.

Aztán jöttek a nehezebb évek,
Mikor kamasszá cseperedett énem.

És jöttek a felvételik, beiratkozások,
Eltelt az idő, bizony, most így állok.

És a múlt nyár picit hosszú lett,
Buli, pasik, szórakozás, csak ezekkel telt.


Kicsit megviselt a sok változás,
Új barátok, új iskola, új hangzás.

Nem sokkal a kezdés után,
Sajnos megbetegedtem elég furán.

Kis bajokból nagy következmény,
3 hétig itthon voltam, nem volt nagy élmény.

Aztán eljött értem újra a szerelem,
Még most is érzem, hogy szeretem.

Még sem vagyok boldog nagyon,
Szüleimmel nem teljesen felhőtlen viszonyom.

És mindenkinek csak egyet ajánlok,
Mindig azt tedd, ami a legnagyobb álmod.