Szeretem a Holdat, ahogy letekint reám,
És nagy ovális szemével fényességet okád,
Sugárzik a fény, mint az autók reflektora,
Mert előle nem menekülhet, senki sehova.
Félszemű arca megrémítheti az embereket,
Mert az égboltra nézve ez látszik elsőnek,
Apró piercing világít kecsesen tőle távolabb,
Hol testvére a Vénusz csillogása szüntelen.
Hátradobott fekete haját a kozmosz alkotja,
Miben díszként horgonyzó csillagok táncolnak,
Ruhája végtelen méreteket ölt bolygónk felett,
És csak arra vár, hogy felnézz mosolyogva rá.