Egymás végzete

Vár a Végtelen,
Hol vagy Kedvesem?
Vár minket a halál,
Nem maradhatunk tovább már.
Vár a Végtelen,
S a nyugalom a messzeségben.
De az lesz-e nekünk?
Nem, folytatjuk örök harcunk.

Hol vagy Kedvesem?
Érted kiált lelkem.
Ideje indulnunk,
Csatánkat tovább vívnunk.

Mi vagyunk a halál.
Sorsunk úgyis ránk talál.
Mi vagyunk egymás végzete,
Ősidőktől a másik ellensége.
Ártatlanok pusztultak Miattad,
Értem gyilkoltak családokat.
A győzelem mégis elkerült,
A veszteség sosem térült.
Jöjj hát, Sötét Kedvesem!
Te leszel végzetem.
Évszázadok óta várlak,
Álmaimban Téged látlak.
Néha rám talál a félelem,
Néha napokig jöttöd rettegem.
Néha bosszúm Érted kiált,
Néha űz a halálod utáni vágy.

Hol vagy hát, Sötét Úr?
Te is érzed, tovább nem várhatunk.
Ideje véget vetni a harcnak,
Engedelmeskedni a hívó szónak.
Jöjj, én várok Rád,
Egyre csak hajt a vágy.
Feledj minden mást,
Ízleld meg általam a halált!

Örök időn át voltunk együtt,
Egymáson kívül mégsem akadt ellenségünk.
S most eljött végre az időnk,
Az utolsó csatánk, ami dönt.
Szívemben ég már a gyűlölet,
Nem látod többé e Földet!
Kegyelmet nem kaphatsz,
Átokkal nem sújthatsz!
Pusztulj végre Sötét Kedves,
Légy kínokkal teljes!
Én vagyok a végzeted,
Elveszem árnyék életed!