Egyedül

Az ember mindig a jóra vágyik,
Egy kéz után sóvárog, ami menedékké válik,
Egy hosszú nap után elér a vágy,
De nem tudom, hol van a keresett vár.

Mégsem adom fel, bár
A kaland hosszúra nyúlt már,
És a végét sem látom,
Mégis boldogságra vágyom.

Mert anélkül mit ér az élet,
Az Én csak porhüvely s meghasadt lélek;
A test és szelleme, érdekes ötvözet,
A viselkedést magadra öltheted,

Egy felvett vagy őszinte öltözet,
Szánalmas álcának szánt ócska szerep;
Játszhatsz vagy adhatod magadat,
De te döntsd, el melyikkel bukhatsz nagyobbat.

Van aki szerepel, s előnyre így tesz szert,
Van aki magát adja, ha nem is nőtt nagyra,
Van aki megőrül, a fejét veri a falba,
Van aki túl józan, őt ez viszi a sírba.

Van aki gyenge és inkább elkábul,
A könnyebb utat választja,
Látszólag minden akadály elhárul,
De az égre kiálltja: mindenki elárult.

S az utolsó szikra elhalványul.