Egyedül vagyok

Kacajok szállnak ablakomba;
gyermekek, lányok, asszonyok,
s én itt ülök szobám fejtekén.
Oly mélyen egyedül vagyok...

Nem fűt a vágy, szívem kietlen,
gyarló föld, melynek lángja kél,
s én benn égek, felemészt lassan
a lángoló, jéghideg tél.

Merengek, mint bölcs papok éjjel,
hogy miként vált a napvilág
emésztő, setét éjszakába,
hol nincs szín, élet, se virág.

Zöld füvek tompa csillogása
verőfényként szemembe száll.
A kínos hajsza tovább folyik,
az óra üt, ketyeg, megáll.