Egy tanár emlékére

Beléptél a menny kapuján betegen,
Szíved már nem dobogott.
S feküdtél az ágyon, mereven, ott.

A bőröd alatt a halál incseleg,
De az életér’ küzdtél
Majdan pedig legyőzötten feküdtél.

Vár a rög, tested koporsóba indul,
S a keresztre szállnak
Tarka emlékei kék ibolyának.

Meghalt egy tanár. De az emléke él!
Meghalt - szép csöndesen hull
Karja, lába és - elfogadja urul

A mennyet, az angyalok városát,
A csöndet, örök álmot,
S sírodra hullajtunk egy virágot.