Egy szomorú éjszaka...

Egy szomorú éjszaka, ha nem jön álom a szememre,
folyik a könnyem, papírt, s tollat ragadok kezembe.
Előtörnek gondolatok, érzések, emlékek, melyet féltve titkoltam,
a saját szívem után mentem, s nem érdekelt,kik,mit gondolnak.
Egyetlen menedékem e vers, vagy talán egy álom?
Hol boldogságra lelhetek, s az út végén őt is megtalálom.
Megtalálom, s többé soha nem engedem el,
bárcsak kívánhatnám, hogy soha ne ébredjek fel.
Nem merem bevallani neki, hogy Ő az, kit kerestem,
végre megtaláltam, s egyből bele is szerettem.
Próbálom előtte játszani az erőset, de most látom, milyen nehéz,
Főleg, mikor rám mosolyog, s mélyen a szemembe néz.
Egy nézés, mely megérinti a testet-lelket,
szívből írom e sorokat, s mindig csak egyre szebbet.
Tiltott a csók, de nekünk mégis megvolt,
átéltem, mi a legszebb érzések közé sorolható.
Próbállak elérni, de zárt kapukat találok,
sebeket kaptam, de nem hagyom, hogy ez legyen halálom.
Egy hely van, hol az ember végtelenül boldog, s szabad,
hol minden rejtett vágyára megfejtést kaphat.
Túl a határokon, túl a messzeségen, hol kikapcsol az agy,
de a szív mélyéről a kérdésedre választ kapsz.
Hiába próbálom eltitkolni, s becsapni magam,
mert e szív érzi, hogy szerelmem felé irányul utam.
Nincs mi irányítson, csak a szív, s csodákat élhetsz át,
hol Te és Én egymásért élünk, s leszünk egy pár.
Szeretetben és álmokban semmi sem lehetetlen,
bárcsak így lenne a valóságban, s nyújtanád felém kezed.
Halló, ébredj, ne álmodozz, ez itt a világ,
csalódni fogsz, itt már nincsenek csodák.
Vége az álomnak, nincs több képzelet,
elfeledni Őt... túl késő... már képtelen!