Egy szerelmes víziói 2.

2
Egy idegen világ napfogyatkozása
Csillagok átmosott ragyogásában
Átfúrja a láthatárt hová szemeink tapadnak
Bűneinkért esdekelve

Ez az a tó
Ez az a város

Víztől óvott ezüst virágok
Televény felszínén
Ó a mindenen átizzó
Finomult gyöngédség
Érezd arcom bénító szégyenét

E néptelen város e szellemváros
Kaktuszt érlel a porban és
A felhők nyájában
A bárány is azt legel

A virrasztás ünnepein utcáit járom
Csömörülve haldoklástól

Leomlott házakban
Füstjárta szobák s azokban
Szellemek gyülekezése feltámadni

Egyes szobák szavakat rejtenek
Gyűlöletes édes szavakat

Vagy szférák zenéit

Mások éretlen érzékek burjánzó
Romlott képeit
Az őrületet és a halált
Mindet bejárom érted

Ott lehetsz valahol
Köztem és a végtelen közt
Az örökkévalóhoz közel

Nem azért tanultam élni
Hogy üres maradjak és te sem
- emeld meg a fáklyát
Kígyózó mozdulat
A szilfák közt a gyepen
Hol a meztelen lány szunnyad
- megemelem a fáklyát

Könnyeznek sugarai a hajnalnak
Az eső zuhogó ködében
Rubintot szitál bőrünkre a nap
Most megtűrnek szemeid
Áttetszenek mint az éjszaka tükrei

Most szerethetlek
Most szerethetlek igazán