Éhes pókszemével les rám az éj,
tüskés csápjaival szívemben kutat,
zsákmányul kínzó fájdalmat remél,
de hűs feledés vájt magának utat
lelkem hallgatag alagútjain. Rég
nem érint emlékek részvéttelen keze,
a jelen nyoszolyája nyugodni elég,
bár a parázsló szenvedély heve
fel- felizzik szunnyadó álmaimon még.
Veszett harcok mezején hamu testtel ég,
mint ősi templom, mi haldoklik… oly szép…
Mégis, ha majd hajamban felragyog dere
életem zárszavának, nem perlekedek vele,
hogy láttam ezernyi színes csodáját: elég.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-04-02
|
Regény
Emma, egy fiatal és sportos lány, élete fordulóponthoz érkezik, amikor a 18. születésnapja...
2025-03-27
|
Merengő
A borját szoptató tehén, vagy a becsapódó aszteroida, vagy a megafos hazugságai. Ti délceg...
2025-03-20
|
Horror
A telefonja vibrálni kezdett, nálam pedig megjelent róla egy kép a kijelzőn.<br />
– Ez így...
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Beküldte: Anonymous ,
2002-05-09 00:00:00
|
Egyéb
Egy szót se szólt ő,
csak kérdő testével közeledett,
mert nem tudta, hogy olyan kérdés a vágy,
melyre válasz soha sincsen,
lomb, amelynek ága nincsen,
föld, amelynek...
csak kérdő testével közeledett,
mert nem tudta, hogy olyan kérdés a vágy,
melyre válasz soha sincsen,
lomb, amelynek ága nincsen,
föld, amelynek...
A élet egyetlen esély - vedd komolyan!
Hozzászólások
Szoktad nézni a régebbi verseid hozzászólásait? Érdemes lenne.
Vizsgák meg vannak?