Egy késői éjjelen

Egy késői éjjelen
A lány bejelenti, szeretni képtelen.
Felveszi telefonját,
és tárcsázza szerelmének számát.



A Fiú izgatott, szerelme hívja,
Felveszi, de nem tudja,
Ennek jó vége nem lesz,
S a Lánynak többé virágot nem vesz



Eldobták a Fiút, mint egy darab papírt,
Pedig épp szerelmes verset írt.


Egy késői éjjelen
A fiu felejteni képtelen
Épp Valentin napi este,
Mikor szerelme bejelentette,
Itt a vége,
Egy életre.



Hősünk könnyes szemekkel,
Felöltözik, rohannia kell.
Azt Ő sem tudja hova,
De itt nincs maradása.



Fut amerre lát,
Fut hegyen-völgyen át.
Megáll a szakadék szélén,
De mielőtt életét elvesztén
A mélybe ugrana,
Egy ismerős hang, a Lány hangja.



Könnyes arccal hull a mélybe,
mielőtt oda érne szerelme.
Megmenteni már nem tudja,
Pedig megakarja.



Kellett neki 4 óra,
Hogy megtudja,
A Fiú az, kit szeret
De már nem tudja elkapni az élettelen kezet.



A kezet mely egykor
Arcát simogatta akkor,
Mikor szükség volt szeretetre,
S nem megvetésre.



A Fiú mindennél jobban szerette,
De ő megvetette.
Nem tudta mit cselekszik,
Szerelmének élete, a sziklák között kimúlik.



Meg akarta menteni,
S utána ugrott,
Le, le a mélybe,
Ahol talán még a Fiú szerette.



A Lány utolsó emléke
Szerelmének keze,
Mely arcához simult,
S a szerelem tüze újra kigyúlt.



Egy késői éjjelen
A lány képtelen,
Feledni szerettét,
S utána ugrott tüstént.



A Másvilágon a Fiú
várta szerelmét,
A lelket, melynek,
Egykor odaadta szívét.



Így esett egy Valentini éjjel,
a fiú, s lány már soha nem kel fel.
Ez nekik a vég,
Élni mint rég.



Bár már nem az élők soraiban,
Hanem halottan.
Szerelmük tüze kihunyhatatlan.