Egy édes barna Kislány

Egy édes barna Kislány
/ Tavasz a télben /

Egy napsütötte téli délután,
Mikor még mindent hólepel fedett,
Bennem is télvolt, nem vártak reám,
Nem érzett szívem semmi meleget.
De mégis, mintha álom törne rám,
Előttem állt egy édes Barnalány.

Nézett égi tengerkék szemével,
Míg szólt, ajka mintegy nyíló rózsa.
Mindkét arcán édes gödröcskékkel,
Hangja, mintha ezer csengő szólna.
Bár szívemben téli bánat élt,
Új tavaszt hozott e tündéri kép.

A téli délutánban bennem is,
Valami új vidámságot hozott.
Bánattól gyötört szívemben is
Éreztem valami megváltozott.
Talán a vidám kacagása volt,
Mely bús bánatomból felé sodort.

Kérdezem: Ki vagy Te kisleányka?
Ki hideg télben új tavaszt hozott.
Talán egy Tündérnek vagy a lánya?
Mire Ő vidáman felkacagott.
Kipirult arccal mondta a nevét,
Míg bájos mosolya újból elért.

Nem csak ajka, szeme is kacagott.
Tavaszt hozott a télbe kacagása,
A téli nap is vele kacagott.
A nap rásütött barna hajára,
És az ajka, pirosló rózsaként
Adta vissza a téli napsütést.

Abban a téli napsütésben,
Míg néztem, Tündéri ajkait,
Vágytam; rózsáit letépni,
Hogy kérjem tőle édes csókjait.
De tudtam Ő nem vár énreám,
Mert Ő egy édes Barnalány.