Ébredés a horizonton

Hajnali órán nyugodt az égbolt,
Egy árva napsugár sincs még sehol.
Elbújtak, s a pillanatra várnak titkon,
Hogy megmutassák igaz létüket
Kitárva a világnak színpompás szívüket.

Minden árnyalat egy érzés maga,
Ölelkezve zúdulnak ki és cikáznak tova,
mintha az egész élet csak egy rövid perc volna.

A pillanattal születnek sugarak, s halnak is azonnal,
Ha nem ruházkodnak fel különös hatalommal.
Egyikük gyenge, pislákol, nem is látszik a távolból;
Másik szilaj és makacs, el sosem olthatod azt.

Én is egy ilyen sugár lennék?
A hajnalban ébredő Nappal útra kelnék?
Vagy maradnék meg itt egyedül, kószán,
Pusztulásra ítéltetve a remény talaján?

Felkelve reggel a kép sötét, s homályos,
Fényem fakón bíztató mosolya is bánatos,
Hisz ismeri végzetét, de célját nem,
Így a lehető legtöbbet célozza meg.

Ha csupán egy nap adatik virradástól estéig,
Sorsom bizonytalan, gondolatom vergődik,
De feláldozva e kevést, mit tehetek,
Nyugvóra a Nappal boldogan térek.

Cselekedetekből fakad mindazon ragyogás,
Mit éjjel a tündöklő csillagok visznek tovább...