E földön

E földön nincs olyan más
kit így őriz az én szívem
Még gyermek voltam akkoron
s rózsa nyílt a lelkemen

Szemében, mint drága gyöngyben
pajkos játék csillogott
Ajkáról én csókra vágytam
s vágyam nyugton nem hagyott

Titkom mégis eltakartam
hisz gyermek voltam akkoron
Gyáván apró jelre vártam
s könnyem hullt le arcomon

Véle boldog táncra keltem
ha fanfár szólt s nyílt a bál
Magamhoz is úgy öleltem
mintha vinné tőlem rút halál

Titkomról csak később szóltam
mikor múlt a léha kor
De hidd nekem, még mindig érzem
végleg hozzám tartozol

Idő múltán szelíddé lesz
mind a tomboló vihar
Így lett lelkem hű baráttá
bár még néha-néha mar

Több ez mind a szép szavaknál
több mit e toll papírra vet
Nincs oly ige mi elmondaná
mi tartja össze e két szívet

Nincs e földön más olyan
kihez fűzne ennyi szál
Tudd meg örök támaszom
e szív magába zár.