Döntöttem...

Döntöttem kínok közepette,
Fehér lett szívem szerelme.
Íme tehát az ifjú pár: a
Fénylő hó s a latyakos sár.

Egyesülvén tehát előjött,
Ő nem bűntelen s én nem bűnös.
Kiegészítvén egymást, adám át
néki a vadságot, az őrületet,
s mit kapok viszont?
Mély s őrült szeretetet.

Érdemlem én, kérdem én hát?
E buja szerelmet, melyet nekem szán?
És nem titok: én szeretem,
Mégis féltem testem, lelkem.

Hová lett a régi lány?
A fekete lelkű, csalfa vágy,
Mely tépte szívem sok éjen át?
Mi lett vélem? Miért nem érzem,
Mit az ifjú szán énnékem?

Igaz tehát a nagy igazság:
Az idő végül mindent megáld!

S lám az idő meg is oldá:
Ő szürke lett s én fehér tán?



2005. 08. 30.