Csúfos győzelem romjai

Kacagok...Hogy lehetsz boldog ember?
Egy lény sem bír el ennyi teherrel.
Oh, hát életed értelme a vágy,
mely mindent megelőz, s vad utat vág?
Karod elég erős, hogy kibírja
átmulatott éjszakák súlyát?
Hidd csak, hogy jó korban élsz,
belülről rág s pusztít a penész,
szemed is csukd be bátran,
ne gondolj másra csak a mára.
S kit oly buzgón, áhítva követsz,
honnan tudod, hogy nem álnok-e ez?
Lidérces álmod kínoz végtelen,
hánykódsz akár zöld matróz a tengeren,
s mid maradt, mondd...reményed?
Ily álmaid felejtsd el!
Majd a megváltás óráján, a vég kezdetén,
egy új eszme csírája kél...
Ott lehetsz, de megbánod,
el kell hagynod örökre e világod.
Vak leszel s néma, nem felelsz a szóra,
de bőröd érzi majd kínjaid,
könnyeid csillognak a háború romjain...
Ne feledd szavam, ember, elpusztulsz egyszer,
saját hibádból leszel önmagadnak vegyszer...