Csodaország

Valahol, túl a könnyeken
aranyló, finom földeken
jár csapongó képzetem.
Elképzelem életem,
hogy könnyű, és derűs, mint az ég,
s nem mondja soha senki sem: elég
a boldogság édes pille szárnyaiból.
A pokol irigy árnyaiból
sem kacsint rám az ördög,
s gyász helyett szerelmet töltök
lelkem titkos smaragd poharába.
Testem szinte kába
a sok ismeretlen gyönyör láttán,
s néha fel-felkiáltván
figyelem a tündérek játékát
hűs márvány asztal fölött,
s nem zavar ketté törött
vágyak kesergő zaja.
A csodák e kicsiny ajtaja
számomra örökké nyitva.
Ez csupán boldogságom
apró, édes titka.