Csillagok

Az égen millió csillag gyúl,
Kedvesem az ágyon elnyúl,
Már fáradt szegénykém,
Holnap is sok munkája lesz még.
Mosolyog, biztos szépet álmodik,
Szorosan ölel, testem felforrósodik.
Érzem szíve ritmusosan ver,
Mellkasára hajtom fejem.
Gyengéden mellé bújok,
S átkarolva én is elalszom.

Reggel nélküle ébredek.
„Hová tűntél, szerelmem?”
Felkelek, kereslek, kutatlak,
De sehol sem talállak.
Kétségbeesetten hívlak fel,
De kikapcsoltad telefonod.
Egész nap csak aggódom,
Percenként telefonálok,
Se az otthoni telefonod,
Se a mobilod nem kapcsol.
„Mi van veled? Miért hagytál el?”
Pedig olyan jól éreztem magam veled.
A szép, jó dolgok elmaradnak,
Egyszer mindennek vége szakad.
Ez a dolgok rendje.
De így mi értelme?
Évekig szenvedni, szomorkodni,
S csak rövid ideig örülni, szeretni?

Este nézem a csillagokat,
Fényesen ragyognak,
Beragyogják az éj fekete-sötétjét,
Megvilágítják az ember bánatos lelkét.
Már kezdek fázni idekint a hidegben,
Mikor egy meleg kéz ölel meg.

Átkarol, megcsókol,
Szorosan hozzá bújok.
Forró lehelete jól esik,
Testem melegbe burkolózik.
„Végre itt vagy velem!”
Suttogom fülébe.
„Szeretlek! Egy napot sem…
Bírok ki nélküled!”
„Ne haragudj, el kellett mennem!
De többé nem teszek ilyet!”
A csillagok ragyogását figyelve,
Egymást ölelve, szeretve,
Szeretjük egymást mindörökre.