Ezer darabra törnék szét,
Minden percet, órát, napot
Mit lényed lényemnek adott.
Lángolva égne el a rét,
Hervadna múlttá az mi szép,
Vagy fakulna ki mint a kép,
S maradna meg a semmi.
Óh, csak tudnálak feledni!
Ezer viharral tépném szét,
Szép szemed minden sugarát,
Mitől mint növény, nő a vágy
Borulna rám a szürke tér,
Vágna eret a létezés,
Vagy lenne rozsdás mint a kés,
Mely a szívemet kimetszi.
Óh, csak tudnálak feledni!
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2025-04-28
|
Novella
Kicsit erőszakosnak tűnhet a sztori, de nem az. Valójában mindenki beleegyezésével történik,...
2025-04-25
|
Novella
Ez a sztori egy vázlat, de sose lesz belőle más. Ide csak azért tettem fel, hogy lássuk, milyen...
2025-04-24
|
Novella
Ez ugyan nem korhatáros, de 10-12 alatt nem sorolnám a kötelező olvasmányaik közé, mert nem...
2025-04-11
|
Sci-fi
Az alábbi írás egy történet első része, nincs befejezve, finomitasra szorul, egy szilánk....
2025-04-07
|
Történetek
Egy szombat kora délután belerúgtam az ajtófélfába s eltört a lábujjam, s ha ez nem lenne...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...