Cím nélüli gondolatok

Tegnap éjjel megjelent szememen
Egy ismerős vendég, a szerelem
Könnyekbe burkolódzva mondta,
Mégsem szeret a lány, kimondta:
Tépjük le a közös virágot,
S fojtsuk meg az eddig élt világot.

A világot, mit együtt építettünk,
Közös féltéssel neveltünk.
De pusztulással végzi,
Szerelmünk emlékeit vérzi.
Emlékek hadával küszködik
A szív, de most megölik.

Hát így kell végeznie! -
A távolodó szerelmet néznie.
Nem állhat útjába a kínnak
Nem jössz Szerelem! Hiába hívlak.
Miért nem tehet az, ki tenni akar?
Miért öl a szó ha érzést takar?

Ölni jött nem ölelni,
Szerelmünket megkövezni.
Feledni, feledni, feledni?!?
Érzést nem lehet így temetni!
A halálból vissza kell lépni
S csak egyet kell: Szeretni!

Csak megölelni...