Cím nélkül

Lelkemnek fájdalma
hogy nem szeret a lány
könnyeim kikivánkoznak
és magával húz az ágy
testem lázban ég
felemészt a vágy
könyörgöm szeress
te legalább
de nem! mondja ő
és én belehalok
fájdalmam az eget veri
s leesnek a csillagok
fejem most párnán nyugszik
könnyeim mellett
a sok emlék tódul a fejembe
s elkerül az álom
de nem adom fel
újra jelet várok
add a kezed
s újra boldogan járok
kelek az utcákon
hisz most is te jársz fejemben
nem nyughatok
míg téged el nem feledlek
de feledni nehéz
nehezebb talán mindennél
pláne hogy ennyire szeretlek
s veled lennék csak egész
s felteszem a kérdést
akarlak feledni?
nem! a válasz egyértelmű
s halkan szenvedek tovább...
(Buki 2002.04.16.)