Bűnös teher

Vállamat nehéz teher nyomja,
Mit ő sem vehet le rólam.
Bűnöm amit cipelek,
Görbe hátammal tipegek.

Már emlékem sincs mit vétettem,
De Ő nem felejt, azt, mit tettem.
Kezeimmel simítom bűnös testem,
Hátha egyszer megértem mit sejtettem.

Gyilkos szem mi követ éjjel,
Hívogató szavakkal csöndben lopózgat.
S te rettegsz, hogy elér.
Vörös karmait beléd mélyeszti, félj!

Rohanj! Csak tovább…
Utolér, ez igaz, csak tovább.
Még egy kicsit, menj, menj, menj…
Nem dobogsz hát tovább?
A szív megáll.

Gyatra szavak, fogalmak hegye
Ez volt mit elsírtam éjjelente.
Hiába nem változom,
Ember vagyok, nem tagadom.

Bűnös, szó, mire gondolok.
Csontos kezemmel fogdosok.
De nem érzek semmit, sötét az éj.
Elhagyott minden, érzés vágy, tökély.

Hiába én nem változok
Vízben fuldokolva, haldoklok.
Öregszem, öregszem,
De nem vagyok bölcsebb sem.

Sötét árny mi követ,
Gyilkos szemekkel figyeltet.
Érzem mi fölém hajol,
S homlokon csókol.

Szabad, vagyok.
Vágyak nélkül tengődök,
Bűnös lelkemmel viaskodok.

Mit tettem? Nem tudom.
De talán, nem is akarom.
Inkább hagyom, hogy fájjon,
Elég a teher mit cipelek, jobb, ha nem tudom, mit viszek.

Öregember baktat az úton, nagy zsákot cipel, s haldokol.
De miért? Senki sem tudja,
Nagy titok az mi őt bántja.
Gyermek volt mikor Isten elhagyta,
Egy csíny miatt baktat magányosan sehova.
Isten, te kegyetlen? Nézz rá, hogy szenved!
De Isten hallgat, és figyel, a bűn mit elkövetett,
Mély sebeket ejt.
Öregember, baktat tovább,
Nem tudni miért zsákot cipel hátán.
Örökké viszi?
Nem tudom, de hogy otthon senki sem várja,
Abban Isten és én, biztosak vagyunk.