Búcsú

Vékony kabátomon sarkon fordult a szél,
Kószálok az utcán, lassan elér az éj.
Valami űz, csak mennem kell tovább egyre,
Valami kínzó fájdalom késztet erre.

Fájt mikor láttam hogy más ölel át téged,
Minden amit éreztem, szívemben égett.
Majd szememből könnycsepp indult az arcomon,
Már-már letöröltem, végül mégis hagyom.

Hagyom hadd fájjon, marjon, tépjen szét belül,
Kell a tudat, hogy lelkem benne elmerül.
Eldobom magamtól reményem és vágyam,
Nekem most már a fájdalom lesz a társam.

Arcodat látom, a mosolyt, mit más kapott,
A hangodat hallom, mit csak más hallhatott.
A szürke sűrű ködben lassan válok köddé,
Elmegyek innen, mert nem láthatlak többé.