Búcsú a Holdtól

A Hold talán szerette valaha a Napot,
De a Nap már úgy érzi, nincs, mit régen kapott.
Látása elhalványul, szemében könny gyűlik,
Mit Holdja iránt érez, tudja, talán soha el nem múlik.

Meglehet, az ő kedvese már nem is gondol rá,
Meglehet, Holdja szíve már nem is vár rá.
Feledni próbál a Nap, pedig érzi nem fog menni,
Kedvesét, ha nem tesz semmit, el fogja veszíteni.

A Nap fénye, mikor jön a Hold, szép lassan elalszik,
Talán egyszer szíve ebbe az egészbe belenyugszik.
De addig izzó teste kiéget mindent, mit bír,
S közben forró könnyekkel csak sír, és csak sír.