Bolyongás I.

Az erdőben mindig csend fogad
Itt messzire szárnyal a gondolat
Elfelejted minden bánatod
Itt nem éget semmi fájdalom

De napszállta előtt térj haza
Ne érjen erdőben az éjszaka
Mert ha betakar az éjszaka leple
Nincs ember ki utat lelne benne

Hogy megértsd milyen a bolyongás
Ne tegyél semmi mást
Mint hallgasd meg a történetem
Mely néhány éve történt velem…

Egy csöndes szombati reggelen
Mikor mindenki más még pihen
Elindultam hogy az erdőt járjam
S a nyugalmat benne megtaláljam

Már órák óta jártam a hegyeket
Amikor utam egy oromra vezetett
Innen oly messze belátni a tájat
Ez legszebb helye talán a világnak

Látni majd innen hogyan kel a nap
Az lesz a legszebb pillanat
Úgy döntöttem ha napnyugtára hazaérek
Akkor mire hajnalodik ide visszatérek

Még sötétedés előtt hazaértem
S azonnal pihenni tértem
De felébredtem már éjfél előtt
Hogy induljak megkeresni a bérctetőt

Szép az erdő éjszakai leple
De sok veszély rejlik benne
Világító szemek tompa reccsenések
Zajok miktől a legbátrabbak is félnek

Félek az éjtől s nem találom a helyet
Mit már hosszú órák óta keresek
De meglelem végre az ormon állok
Magányos csöndben a napkeltére várok

Hegyek mögött felkel a nap
Aranyra festi lankáikat
A táj így reggeli fénybe öltözött
A napfény megtörik a sziklák között

Lent a völgyben kis patak csobog
Tükrén a jégmadár halászathoz fogott
Szirti sas repül át a bérc felett
S köröz tovább mert zsákmányra les

Felhőtlen égen madarak szállnak
Erdei társaik szépen trilláznak
Hallgatom dalukat csodálom a tájat
Gondolataim a fellegekben járnak

A napkelte múltával útra kelek
Hogy bejárjam a hegyeket
Úgyis olyan szépen süt a nap
Az égen egy felhő sem akad

Keresztül erdőn és bérceken
Át patakon éren hegyvölgyeken
Tisztások szirtek csermelyek
Utam ezeken át vezet

Nem tudom hogy merre megyek
Hogy a nem létező út merre vezet
Delelőn áll a nap s még mindig megyek
Haza nem tudom mikor érkezek

Az idő óráján a homok gyorsan pereg
S így az este is gyorsan közeleg
Egy nyugodt helyet keresek
Hogy lássam mikor a nap lemegy

Ahogy hegyek között lemegy a nap
Vörösre festi lankáikat
Búcsúztatja az esti madárdal
Mitől képzeletem messze szárnyal

Az erdő most elcsendesül újra
S rálépek a hazavezető útra
Soká tart amíg hazaérek
S ágyamba pihenni térek

Sötét éj van mire ajtómon belépek
S a falon függő órámra nézek
Éjfél elmúlt már lassan hajnal hasad
S indulok újra hallgatni a madarakat…
Mert újra gyötör egy magányos gondolat…