Az élet tánca

Fekete nagy terem, mely oly sötét és kegyetlen.
Közepében állok én és Ő, ki egyetlen.
Fogom lágy kezeit, nézem sötét szemeit.
Vágy tükröződik, mely engem felhevít.
Boldogságot látok, mely őszinte,
Érzem, mégsem lehet kő szíve.
Lassan felemeli kezem, tekintetével táncra kér,
Megyek vele, szemünkből folyik a vér.
Behunyom szemem, eggyé válunk,
Kezd beteljesülni minden álmunk.
Fodros szoknyám a levegőt szeli,
Halk susogása csak, mi mindezt felém jelzi.
Minden fodra, mintha mesélne,
Vagy talán egy új emberre cserélne.
Minden forgás egy újabb élet,
Hol rémeket látok, hol szépet.
Mély gödör választ el őt és engem,
Vörös az égbolt felettem.
Egy lépés, mi elválaszt minket,
Egy ugrás, mely megpecsételi életünket.
Lépnék, de rettegek,
A sötétség elnyel, eltemet.
Virágos zöldellő réten boldogan futok,
Szabad, boldog és gondtalan vagyok.
Színes virágok, illatos mező,
Minden pompás és megnyerő.
Szennyes kripta, melyben vagyok,
Félek örökre itt ragadok.
Rideg falak, fekete keresztek,
Elfeledtek, soha nem keresnek.
Egyszer lent, egyszer fent, levetve minden álca,
Ez az élet kemény tánca