Szavak keringenek a messzességben,
Gondolatok kavarognak a fellegekben.
A földön realitás, de a felhők közt naivitás.
És ahol a fák hajladoznak, s a madarak szálldogálnak, ott gondolatim összefutnak.
Ahogyan a lenyugvó nap utolsó sugarai kíséri a lombok járását,
Úgy támad föl szívemben
a reménnyel teli éjnapnak sugara.
Ahogyan az elhaló nap vílágítja meg a sötét,
Ámde vágyakkal teli éj napját,
A fájdalmak elszállnak,
Szívem nyugalmat áraszt.
A sivár valóság hírnöke végleg eltűnt,
S a bú s a könny végleg megszűnt.
Az éj fátylai körülöttem suttognak,
Mély, mindent felejtésbe ejtő
dallamokat dúdolnak.
A madarak elhalkulnak,
Az erdők lombjai mély álomba ringatóznak.
Testemet a szellők mámora körülöleli,
Lépteim lágy fuvallatik kíséri.
Az idő múlik,
De a tájon még mindig némaság uralkodik.
Szememből az álom már rég kiszökött,
De a szívembe nyugalom költözött.
Lépteim nyomukban súlyos köveket hagyának,
S a testemet körülszőtte tövisek lassan fellazulnak.
A rémálom szertefoszlik,
S az élet szívembe visszaköltözik.
A szellők szárnyán lágy zene kél,
Mintha csak rejtett vágyaim visszhangját hallanám,
Úgy e muzsikát hallgatván,
Szemeim lassan lecsukódnak,
Mit sem törődvén az eljövő napnak.
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-04-25
|
Merengő
Gini a vörös bundával rendelkező róka egy padon ült és nyomkodta a mobiltelefonját. Az északi...
2026-04-16
|
Horror
Helga karjai és lábai fokozatosan elzsibbadtak. Az eszköz azonban megtartotta és szabad hozzáférést...
2026-04-11
|
Horror
A lábait a mellkasának nyomta és bokáit a vállára vette. A lány zihált és a kis szünetet kihasználva...
2026-04-03
|
Horror
A formás bölcsészlány lassan odasétált, majd ráhajolt az állványra. A popsija a levegőbe emelkedett....
2026-03-23
|
Történetek
<br />
Szivárog a kukid, mondta Ádám mosolyogva, miközben az ujjával letörölte az előválladékot,...
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló versek
Nézem az arcod,
Az őszinte szót keresem.
Küzdök a megvetés ellen,
Egy kicsit még maradj velem?
Az őszinte szót keresem.
Küzdök a megvetés ellen,
Egy kicsit még maradj velem?
Én nem tudom, milyen érzés,
Ha kietlen vágyak repítésében
Meghalok a mennyben. Testem furcsa térkép...
Ha kietlen vágyak repítésében
Meghalok a mennyben. Testem furcsa térkép...
Hozzászólások